Boldog új évet!

Áldott karácsonyt!

Áldott karácsonyt és (műemléklátogatásban) gazdag új évet kíván a Retropolisz!

A többi barátunk

Megemlítenénk néhány szervezetet, akik szintén az épített örökség valamilyen szegmensével foglalkoznak és mi így vagy úgy kapcsolatba kerültünk velük.

Tovább olvasom

Barátaink: a PONT Csoport

A szervezet a honlapján így határozza meg magát: ”a PONT Csoport romániai fiatalok vállalkozói és civil társulása, amely a 10 év alatt felhalmozott pályázatírási, figyelési és projektmenedzsment tapasztalatokat helyezi a regionális és intézményfejlesztés szolgálatába, prioritásként kezelve az információs technológia által nyújtott eszközök és lehetőségek használatát ebben a tevékenységben.”

Tehát elég tág témakörben tudnak mozogni és mi annak örülünk, hogy az épített örökséggel is foglalkoznak.

Tovább olvasom

Barátaink: Kolozsváros. Milyen város?

A Kolozsváros. Milyen város? egy munkafüzet gyerekek számára. A tavaly fedeztük fel őket az interneten, azóta nagy rajongójuk vagyunk. Már-már testvérprojektnek tartjuk őket. Ami kikerül az ő kezük alól, az érdekes, eredeti, ötletes. Elég hamar el is döntöttük, hogy a Retropolisz második évadában megszólaltatjuk Zsigmond Ilkát, a könyv egyik szerkesztőjét. Aki nem látta, keresse meg a Bánffy családot bemutató részben.

Az első munkafüzet a középkori Kolozsvárról szól és az első Kolozsvári Magyar Napokkor mutatták be. Ennek elkészült a bővített kiadása, majd a román fordítása és egy plakát is. Az igazi nagy hír pedig az, hogy elkészült a sorozat újabb része, amely a reneszánsz Kolozsvárt mutatja be. Szerzői Koros Fekete Zsuzsanna és Zsigmond Ilka, a rajzokat Kürti Andrea , a fotókat Magdó Eszter készítette, a lektorok Kovács Zsolt és Lupescu Radu voltak (a teljes stáblista, projektleírás, fotók a http://kolozsvarosmilyenvaros.blogspot.com oldalon található). A  könyvbemutatót 2011. december 8-án, csütörtökön 18 órától tartják a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Republicii/Majális utca 5/1 szám), Kolozsvárott. Publikálunk egy exkluzív fotót a könyvből, köszönet érte Ilkának.

Tovább olvasom

Mi a RETROPOLISZ?

A Retropolisz egy dokumentumfilm sorozat, mely Erdély épített örökségét mutatja be egyedi (infotainment) stílusban. ...részletek itt

Virtuális városokban

Hallgasd meg a főcímdalt!