Indul a Retropolisz dokfilm sorozat új évada
Öt új résszel jelentkezünk október 25-étől.
A Retropolisz célja Erdély épített örökségének bemutatása infotainment stílusban. A műsor második évadának részeit erdélyi kastélyokra hangoltuk. Ennek alapját a Kastély Erdélyben programot kezdeményező PONT Csoporttal való partnerkedés tette lehetővé. Ennek köszönhetően közösen sikerült forrásokat bevonnunk, és kormányzati alapokból finanszíroznunk a Retropolisz elkészítését. A Retropolisz második évadát a romániai Országos Kulturális Alap (www.afcn.ro) támogatja.
2011-ben, a második évadban öt erdélyi nagy múltú családnál járt látogatóban a Retropolisz kamerája. Nem csak épületeket mutatunk be, hanem kastélymenedzsmenttel és a kastélyok körüli élettel is foglalkozunk. Az öt részes sorozatot egy országos (TVR, Magyar adás), egy regionális (Erdélyi Magyar Televízió) és egy helyi tévé sugározza, valamint az egyes részek felkerülnek ide, a műsor saját honlapjára is.
Miért kellett restaurálják a bethlenszentmiklósi kastélyt még azelőtt, hogy teljesen felépült volna?
Mit őriznek az oroszlánok Szeben volt polgármesterének házán?
Ki termesztett narancsot a Fogarasi havasok lábainál?
Ki volt az az erdélyi báró, akinek faragványai a párizsi világkiállításon is szerepeltek?
Nem csak kérdezünk! Válaszok a Retropoliszban.

Legutóbbi hozzászólások